Győr Nagymegyer Gúta

Tudjon meg többet gyülekezetünkről

Jim Sanders misszionárius szolgálatának köszönhetően 1996-ban jött létre a mai is működő győri gyülekezet.
Sokan a gyógyulást keresve jöttek az első alkalmakra.

Ez ma sincs másként, mert hisszük, és hirdetjük, hogy Isten akarata az ember számára a gyógyulás, az egészségben eltöltött hosszú élet. Teljes evangéliumi keresztény közösségként működünk, a Krisztus Szeretete Egyház győri gyülekezeteként.

Az évek során komoly kiinduló pontja volt ez a gyülekezet a megyében és a határon túli további gyülekezeteknek. Az első tíz év munkáját kiváló pásztorházaspár irányította és Istennek köszönhetően e tanítói szolgálatuk eredményeként a gyülekezet hitében és létszámában stabil lett, állandósult.

Az elmúlt időszakban a városban több helyen is tartottuk összejöveteleinket, ahol szép számban születtek újjá az emberek, fordultak Isten felé, meggyógyultak, életük megváltozott.

A gyülekezeti alkalmaink során élő zenei kísérettel Istent dicsőítő dalokat énekelünk, tanítást hallgatunk a Bibliából, és kézrátétellel imádkozunk azokért az emberekért, akik ezt kérik.

Folyamatosan végzi a gyülekezet az evangelizációs munkát. A Biblia parancsolata szerint vezetjük az embereket Istenhez, hirdetve számukra az Ő jóságát, szeretetét és kegyelmét, amely minden ember számára egyforma és végtelen.

Az egyre növekvő létszámú gyülekezet célja, hogy minden más keresztény közösséggel, felekezettel szeretetben járjon, nem azt keresve, ami szétválasztja a keresztényeket egymástól, hanem ami összeköti őket. A gyülekezeti munkánk Istennek hála nagyon aktív. Heti rendszerességgel imakörök és bibliaóra működik. Az ifjúsági és gyermek gyülekezet lehetőséget ad arra, hogy amíg a szülők a vasárnap délutáni istentiszteleti összejövetelen vannak, a kisgyermekek külön felügyelet mellett jól érezhessék magukat és nekik való elfoglaltsággal tölthessék el az időt. Az összejöveteleink teljesen nyitottak. Felekezeti hovatartozástól, vallási meggyőződésétől függetlenül szeretettel várunk mindenkit, aki "éhes" Isten Igéjére, érdeklődik a Biblia igazsága iránt, vagy éppen meggyógyulni szeretne.

Mi mindnyájan itt ismertük meg a Biblia üzenetét, a hitet, Isten szeretetét.

E sorok olvasóját is tisztelettel várjuk!

"Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." János 13,35.